
Először is elnézést kell kérnem a fotóért. Szerettem volna egy csodás képet készíteni a vacsimról, de gondoltam, először megkóstolom, milyen. Nem tudtam abbahagyni az evést és ennyi maradt. :)
Igazából az ötlet onnan indult, hogy Andi
lepényét szerettem volna kipróbálni. Mivel először csináltam, az arányok nem sikerültek tökéletesen, így kicsit szétesett a lepénykém. (Most már tudom, hogyan kell). Eredetileg burrito-t akartam csinálni, de hát azt az ötletet el kellett hessegetnem. Kitaláltam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is mexikói vacsoram lesz. Így kerekedett ki ez a csúcs elemorzsia.
Javaslom, hogy mindenki így csinálja meg az eledelt:
Kezdésképpen Andi
lepény receptje, de én a kurkuma helyett borsot és fokhagymaport raktam a tésztába.
Erre raktam rá a paris babot.
Hozzávalók:
1 vörösbab konzerv
2 dl paradicsomlé
1 kk oregánó
1 kk római kömény
1 kk fokhagyma
csipetnyi cayenne bors
só, bors
Leöblítettem a babot, majd beraktam a serpenyőbe és ráöntöttem a parilevet majd ezek után ráraktam a fűszereket. Ha összeértek az ízek, már kész is! (max 1o perc)
(Mivel én siettem, nem pirítottam hagymát, mielőtt a babot felraktam volna, de az még egy kis extra ízt adna neki.)
Tálaláskor kezdtem a szétszaggatott lepénnyel, erre rá a bab, csináltam még hozzá
guacamole-t és megbolondítottam egy kis probiotikus natúr joghurttal (tejföllel még jobb!-tejmenteseknek elhagyható). Fenomenális!
Már sok autentikus mexikói étteremben voltam és kijelenthetem, hogy ez a kompozíció bátran megállná a helyét bármelyikben.