A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köles. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köles. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 20., vasárnap

Tökleves


Nem túl jó a kép, bocsánat. Egyszerű recept. Egy hagymát olajon megpirítottam, aztán két marék tököt dobtam rá. Paprikáztam, borsoztam, felengedtem vízben. Amikor forrni kezdett, egy fél marék kölest dobtam rá és készre főztem. Ennyi. Olyan íze van, mint a rántott levesnek.

2013. március 21., csütörtök

Kölesfasírt



Hát ez is elég hórukkosra sikerült, de isteni lett. :-)
Egy kisebb teásbögre kölest megfőztem. Két cukkinit lereszeltem, egy hagymát apróra vágtam. Mindent összekevertem 3 tojással, sóval, borssal, olaszos fűszerekkel. Maroknyi dombocskákat tettem sütőpapíros tepsire, kicsit ellapogattam őket, olajjal megkentem és grilles légkeveréssel 200 fokon kb.12 perc alatt megsütöttem.

Mártással, salátával főételnek is kitűnő, de köretként is szuper.

2012. január 30., hétfő

Köleses beszórós



ennek a sütinek is ezeregy változata forog a neten. az ötlet a beszórós süteménytől származik, szóval nem kell kevergetni semmit, csak beszórni a tepsibe.
az alapreceptnél azt kell figyelembe venni, hogy a köles háromszoros vízmennyiséget iszik. és hogy mivel ízesítjük? hát az fantázia dolga. almával, mákkal, fahéjjal vagy meggyel, dióval, túróval és kakaóval..... ígérem, hogy újabb variációk esetén mindig közlöm a képet és a receptet.

mostani hozzávalók:

1 bögre köles
1 bögre mák-mogyoró keveréke (vagy más)
8 csapott ek xilit (ízlés szerint változhat)
400 g feketeribizli
3 bögre víz

ebben a sorrendben beleöntöttem egy kivajazott (olajozott) mázas agyagedénybe és egy fél órát 200, és még 15 percet 180 fokon sütöttem.

2011. június 23., csütörtök

Cukkinis burgonyás "pogácsák"

Meghámoz, lereszel, megsóz, összekever, kisüt. Baromi egyszerű és gyors és bármiből bármilyen változatban el lehet készíteni.
Ez történt:

1 cukkiniből
2-3 krumpliból
1 hosszúkás lilahagyma
sóból
1 tojásból
3-4 ek köleslisztből

Actifryban kisüt, ha nincs, akkor olajban.
Kép nincs, nem is lesz, mert Barnika hamar betolta a felesborsó főzi mellé :) Ill. kéne vennünk egy fényképezőt, mert elromlott az én és a párom gépe is egyszerre (ami ugyanolyan típusú volt, majdnem ugyanakkor vettük, mikor még nem ismertük egymást) Úgyhogy ezúton is elfogadjuk a nagylelkű felajánlásokat :))
De kb. ugyanúgy néz ki, mint általában a "pogácsáim".

2011. június 16., csütörtök

Kelkáposzta - három az egyben




Végül is mondhatnám, hogy spórolni akartam, de nem ez történt...
Egy fej kelkáposztából három fogás készült: töltött kel, kelkáposztás tört krumpli és vacsorára kelkáposztapalacsinta. Mivel mártás illik mindegyikhez, összecsaptam egy paradicsomszószt is.

Töltött kelkáposztalevelek
A töltelékhez felhasználtam egy csészényit az eddig érintetlen puffasztott kölesből (persze lehetne ez rizs is!), egy tojást, kb. 300 g darált húst, pár levél apróra vágott rukkolát, sót, borsot. Ezt töltögettem bele az egy percre forrásban lévő vízbe tett kelkáposztaleveleket. Egy kis fazékba tettem őket, ráöntöttem a főzőlevet, hogy félig ellepte és készre főztem.

Kelkáposztás tört krumpli
A körethez kockára vágtam a krumplit és a kelkáposztát, plusz egy nagy fej hagymát és sós vízben megfőztem. Aztán lecsöpögtettem és serpenyőben rogyásig és barnulásig pirítottam.
Valamilyen paradicsomos cucc hiányzott hozzá, ezért csináltam egy paradicsomszószt.

A palacsinta:

150 g kelkáposzta apró picire vágva
70 g hajdinaliszt (vagy másmilyen)
1 hagyma
2 tojás
só, olívaolaj (vagy másik)

A hozzávalókat összekeverjük és egy olajozott serpenyőben a tésztából két palacsintát sütünk úgy, hogy 5 perc után tányér segítségével megfordítjuk és további 5 percig sütjük.

A paradicsommártásba került só, xilit, gyömbér, fahéj, bors és szegfűszeg. Jó fél órát rotyogtattam, így lett sűrű.

2011. március 19., szombat

Kölespogácsa zabpelyhes-kelleveles

Nem szeretek ételt kidobni.
Low budget van.
Másik albérletbe fogunk költözni így ki akarok enni mindent a hűtőből.
Ezen okoknál fogva született a következő finomság:

párolt zöldbab
párolt kelkáposztalevél
főtt hántolt köles
zabpehely vagy pattogatott amaránt
tojásfehérje
1 tojás
natúr vegamix
reszelt torma szár
Himalája só

Pár napja már a hűtőben álldogált némi párolt zöldbab, főtt köles, egy kelkáposzta, meg 2-3 tojásfehérje egy pohárban (ez még a csokikrém miatt maradt hátra). Ebből akartam valami gyorsat és finomat művelni. Hát ez most bejött :)
Mivel a hozzávalók nagyrészt készen voltak, tényleg gyorsan ment.
A kölest összekevertem a zöldbabbal, bele a némileg felvert tojásfehérje a sóval, vegamix, még egy egész tojás. A kelleveleket gyorsan megfőztem vízben, az is bele a masszába. Ebben az állapotban még elég hígnak tűnt, lisztet nem akartam beletenni így a választás a zabpehelyre esett (ha lett volna itthon, akkor pattogatott amarántot tettem volna bele, így gluténmentes is). Igazán jó döntés volt :) Bele egy kis natúr reszelt torma, csak mert volt itthon. Kanállal kicsi pogácsákat szagattam.

A sütése is gyorsan és egészségesen megvan. Nemrég vettünk akciósan egy Actifry-t, egy kanál olaj kell bele és tényleg szupi. Most kókuszzsírral sütöttem. Várakozáson felüli lett :)
Lila káposztasalátával ettük. Nyami-nyami volt... még az Embernek is ízlett, ami nagy szó :)

2011. március 1., kedd

Köles kenyér



Ezt a receptet egy honlapon találtam, ahová egy könyvből került. Amint meg lesz a címe, megadom. (Megvan, úgyhogy megosztom. Phillip Day: Freche Rüben und helle Birnen. Magyarul még nem jelent meg. A honlap azóta sajnos nem él)

100 gramm köles
470 gramm hajdina liszt
2 tk só
1 tk méz
1 tk durvára darált csili (izlés szerint)
1 csomag szárított élesztő
200 ml meleg víz
2 EK vaj, (vagy ghee vagy margarin, vagy olaj)
1 db hagyma, durvára darabolva
1 ek köménymag
1 tk kurkuma


A kölest háromszoros vízben előre megfőzzük. A hagymát összevágjuk, a vajban megpirítjuk, pár perc után hozzáadjuk a kurkumát és a köményt. Hadd pattogjon! Ha a köles és a hagyma kész és langyosra hűltek, összekeverjük a hozzávalókat. A recept szerint dagasztani kellene 15 percig, de hát ez teljesen lehetetlen, mivel annál folyékonyabb a tészta, mintsem ez lehetséges volna. Így aztán ezzel nem bajlódok sokáig. A tésztát kikent edénybe teszem (nálam csak az agyag vált be, jénaiban vakernyálni kellett) és letakarva 45 percet hagyom kelni. 220 fokon kb.30 percig sütöm. Tömény, vaskos, fűszeres kenyér, ahogy a képen is látszik. Frissen minden nélkül is finom, másnap azért kíván valami pástétomot.

2011. február 12., szombat

Kenyér helyett: lisztes smarni EZER módra


Hajdina-barnarizsliszt smarni, ajvárral és avokádósalátával (2)


Amióta gluténmentesen kell ennünk, az egyik legfontosabb gabonaételünk a smarni.
Aki egészséges, nem is gondolja, hogy mennyi mindenben van glutén, mennyi mindenről kell lemondania annak, akinek panaszt okoz. Nem beszélve arról, ha mondjuk egyszerre kell gluténmentes és candida diétát folytatni. A tejmentes diéta sem egyszerű, sőt van, akinek mindhárom diétát követnie kell, túlképp ennek köszönhető a blog is.;-) Amint kikísérletezzük a tejmentes változatot, közzétesszük. (ezúton közzéteszem, hogy csak vízzel is kitűnő! szinte csak így esszük már)
Eleinte azt hiszed, hogy lehetetlen, de ez nem igaz. Az én módszerem az volt, hogy nem a régi eledeleket próbáltam itthon gluténmentesen eladni, hanem  teljesen új ételeket kerestem. A kenyér például nehéz ügy a gluténmentes diétában, a fehér kenyér vagy egy jó rozskenyér ízét és állagát nem lehet utánozni (azért vannak egyéb jó példák). De ha nem utánozni akarunk, akkor egy teljesen új világ is megnyílhat.

Az alaprecept a nagymamámtól származik. Amikor az első saláta ehető méretre nőtt, akkor csinált mama sós, lisztes smarnit tejfölös salátával.
Azért írtam, hogy ezer módra, mert először is rengetegféle lisztből készülhet. Én már kipróbáltam

hajdinalisztből, barna rizslisztből, köleslisztből, amarantlisztből, kukoricalisztből (ezek keverékéből).

Még felderítésre várnak a hüvelyeslisztek, csicseriborsóliszt, tápiókaliszt, treffliszt stb.

Az alap így készül:

egy tojás, 
300-400g hajdinaliszt (mondjuk),
tej vagy víz, (candidásoknak laktózmentes, tejmenteseknek víz)
só vagy xilit
és olaj.

A tojást felverem, hozzáteszem a lisztet és annyi tejet, hogy egy sűrű palacsintatésztát kapjak. Ha édes lesz a feltét, akkor egy kis xilitet, ha sós, akkor sót teszünk bele.
Egy nagy magas falú serpenyőben olajat forrósítok. Többet, mint a palacsintának vagy egy pörköltnek, de azért egy szelet sülthúst nem kellene ellepnie.
Ha az olaj is forró, akkor beleöntöm a tésztát. Megsütöm mint a smarnit. Én először hagyom megpirulni az egyik oldalát, csak akkor kezdem kevergetni, szétválasztani. Ha smarniformájú és jól megsült, kész.

És most néhány ötlet...
Édesen: mákkal, dióval, lekvárral(xilites), nutellinoval, joghurttal és gyümölccsel.
Sósan: sajttal-tejföllel, fokhagymás olívaolajjal, fokhagymás-sós natúr joghurttal, paradicsommártással. lecsóval, savanyúsággal, párolt zöldségekkel, salátával, ajvárral, satöbbi.

Juhtúróval, paradicsommal és petrezselyemmel

Na, ezért ezer módra. A lehetőségeket és kombinációkat fel sem lehet sorolni...

Deutsch
Schmarren auf TAUSEND Art

Seitdem wir glutenfrei leben, ist unsere Getreidespeise Nummer 1 der Schmarren.Wer gesund ist, hat gar keine Ahnung, was alles gluten beinhaltet, auf wie viele Sachen verzichten muss. Abgesehen davon, wenn man glutenfei essen und gleichzeitig eine Candia Diät halten muss. Milchfrei zu leben ist auch nicht gerade einfach. Und es gibt Leute, die sowohl Gluten- als auch Milchallergie haben und noch dazu Candida Diät halten müssen. Eigentlich haben wir dieses Blog ins Leben gerufen. 
Anfangs denkst du, dass es unmöglich ist, aber das stimmt nicht, Meine Einstellung war, dass ich versucht habe neue Wege in der Küche für unszu entdecken, anstatt oft gegessene Speisen glutenfrei zu verkaufen. Das Brot ist zum Beispiel eine harte Nuss. Entweder ist es zu weiß oder zu flach, hart usw. Aber wenn wir nicht nachzuahmen versuchen, sondern ganz andere Dinge ausprobieren, dann kann sich eine ganz neue Welt für uns öffenen.
Ein Beispiel dafür ist der Schmarren. Meine Oma hat immer Schmarren gemacht, wenn der erste Kopf Salat da war. In Ungarn macht man übrigens den Schmarren éher aus Grieß und nicht aus Mehl. Diese Version hat sie aber aus Mehle gemacht und nicht süß sondern salzig.

Das Rezept also: man nimmt ca.300-400g Mehl (Buchweizen, Hirse, Amarant, Braunreis oder gemischt), ein Ei, Salz und Milch. Aus diesen Zutaten machen wir einen ziemlich dicken Pfannenkuchenteig. Dieser wird in einer Pfanne gebraten. Man nimmt so viel Öl, dass es in der Pfanne richtig fließt. Wenn es schön heiß ist, gießt man den Teig hinein. Ich befolge immer folgendes Verfahren. Ich warte, bist die Unterseite knusprig ist, dann versuche ich große Stücke umzudrehen, und wenn der Teig nicht mehr fließt, dann kann man ihn in kleinere Stücke reißen und so weiterbacken, bis er fertig ist. 

Und jetzt ein paar Ideen
Süß: mit Mohn, Marmelade, Früchten, Nutellino, Schalenfrüchten...
Salzig: Ajvar, Tomatensoße, Käse und Schmand, Salat, Joghurt und Knoblauch, Olivenöl und Knoblauch...

Na, deswegen heißt es auf TAUSEND Art, weil die Kombination aus den verschiedenen Mehlsorten und Beilagen unendlich ist.