2012. január 8., vasárnap

Halcurry


megint eltúloztuk a halvásárlást karácsonyra, így viszont maradt egy kis afrikai harcsa a hétköznapokra is. 
mivel tegnap indiai karfiolkrémlevest főztem, amihez 2 dl kókusztej kellett, maradt belőle még ugyanennyi. ehhez kerestem receptet.

wokban olajat forrósítottam és beledobtam egy ek fekete mustármagot és egy tk curryt. amikor a magok pattogni kezdtek, két nagy fej hagymát dobtam rá apróra kockázva. amikor szépen megpirult, ráöntöttem egy konzerv kockázott paradicsomot (azért nem frisset, mert télen nem smakkol és tele van mindenféle műanyaggal) és addig rottyantottam, amíg sűrű nem lett. ekkor került bele egy tk kurkuma, 2 gerezd fokhagyma felaprítva, egy tk gyömbér. aztán a felkockázott halat tettem bele. jól összekeverem és egy-két percig így főztem. végül a 2 dl kókusztejet öntöttem rá és max. 15 percig főztem együtt.

1 megjegyzés:

  1. hhhmmm! Ismét hálás köszönet a receptért, nagyon finom! Igaz, nekem nem volt mustármagom, és afrikai harcsa helyett pangasius filét daraboltam fel, de az eredmény így is fantasztikus lett. Köretként kölest ettem hozzá...jó volt a párosítás. Drágámnak meg bulgurral ízlett jobban.

    VálaszTörlés